A szőlőt egyaránt támadja gombás, bakteriális és vírusos fertőzés is. A gombás fertőzések közül az egyik legveszélyesebb a peronoszpóra, melynek idén az esős nyár igencsak kedvezett. A szőlő legtöbb betegsége ellen hatásosan még a korai időszakban tudunk védekezni, így érdemes már az első jeleknél megakadályoznunk probléma súlyosbodását. Összegyűjtöttük képekkel, hogy melyek a szőlő betegségei és mire ügyelj ezek esetén!
Lisztharmat
A lisztharmat a szőlő egyik leggyakoribb gombabetegsége. A tőke zöld részein jelenik meg, lisztszerű foltokban terjed a leveleken. Amennyiben megtámadja a rügyet és a fürtöt, a szőlő fejlődésére drasztikus hatással lehet. Bár gombabetegség, de nemcsak esős időben számíthatsz a megjelenésére, ugyanis egy meleg, árnyékos helyen is már jól érzi magát.

Filoxéra
A filoxéra más néven szőlőgyökértetű az egyik leggyakoribb, a szőlőre igencsak veszélyes kártevő. Neve nem véletlen, főleg a gyökereken okoz kárt, de fejlődése során a növény más részeit is megtámadja. Ilyen például gubacslakó alakja is, mely elsősorban a levelekre jelent veszélyt.
Botritisz, vagyis szürke rothadás
A botritisz egy gombabetegség, mely kihatással lesz a termés ízére, minőségére. Leginkább párás időben támad, az ősz egyik gyakori betegsége. A hajtásokon barna foltok jelzik a fertőzés helyét. A termés érése folyamán fokozatosan rohasztja el a bogyókat, melyeken idővel szürke gombatelepek képződnek.
Tőkeelhalás
A szőlő egyik legsúlyosabb betegsége a tőkeelhalás, melyet egy gombabetegség okoz. Lefolyása több időt vesz igénybe, mint a fentebb felsorolt betegségek. Általában a metszés helyén támad, a tőke rothadását, a növény elhalását okozza. Ezt megelőzően a rügyek fejlődésének visszamaradása, a levelek klorózisos elszíneződése is jelzi a problémát.
Szőlő vírusos betegségei
Sokféle vírus is veszélyt jelent a szőlőre, ám sokszor nem pusztítják el a növényt, de komoly károkat képesek okozni a termés minőségében és kihatással vannak a mennyiségre is. Fertőzött tőke vásárlásával vagy kártevőkkel terjednek leginkább.
Ilyen például a szőlő levélsodródását okozó vírusos betegség, mely során a fehér szőlő leveleinek színe sárgára, a vöröseké pirossá válnak. A termés ízére is komoly hatással van, de már a bogyóérésben is nagy károkat okoz.
A krómmozaik vírus hatására a levél teljes felülete sárgul, idővel kifehéredik, majd elszárad. Az arabisz mozaikvírus szintén gyakori, előrehaladott állapotban okozza az úgynevezett tőkesatnyulást.
A leromlás vírus a szőlő egyik leggyakoribb vírusos betegsége. A levelek deformálttá válnak, a tőke pedig bokorszerűvé válik a rendellenesen növő oldalhajtásoknak “köszönhetően”. Fiatal növényeken a gyökérzet fejletlen marad.
Peronoszpóra
A szőlő másik, igen gyakori gombabetegsége, a peronoszpóra szintén a növény zöld részein jelenik meg. Főleg az esősebb évszakokban kell rá számítani, így például ősszel szinte biztosan fel kell készülnünk rá. A peronoszpóra komoly károkat képes okozni azzal, ha túlságosan elterjed a növényen, ugyanis a fotoszintézist akadályozva a termés ízére is hatása van. Az utóbbi évek szeszélyes időjárása, az éghajlatváltozásnak “köszönhető”, gyakran kiszámíthatatlan időjárás kedvezett a terjedésének, mert nehezen lehet védekezni ellene. A tavalyi aszályos év “szerencsésebb” volt ilyen szempontból, de idén az esős nyár miatt jó esély van a járványok kialakulására. Gyakran a termés jó részét képes használhatatlanná tenni (akár 80-100%-os kár is keletkezhet).

Először a leveleken sárgászöld, olajos-szerű foltok jelennek meg, majd idővel ezeken a helyeken száradásnak is indul a levél felülete. A levél fonákján már ekkor megjelenik a fehér, úgynevezett sporangiumtartó gyep. Előrehaladott állapotban ez már a sárgászöld foltokra is átterjed, melyek formája ekkor már mozaikszerű formát vesz fel. A tünetek átterjedhetnek a növény rügyeire, a tőkére is.
A peronoszpóra elleni védekezés egyik első lépése, ha a talajon lévő növény maradványokat eltávolítjuk. A spórák ezeken ugyanis képesek áttelelni, 10 Celsius fok felett már aktívak, bár az igazán kedvező hőmérséklet 20 fok körüli kezdődik számukra. Az esősebb időszak nemcsak a nedves körülmények miatt kedvez nekik, hanem az esőcseppek hullásával a talajról felcsapódnak a növényre, könnyen megfertőzve azt. A növényi maradványokat, például a leveleket az egész tenyészidőszak miatt érdemes folyamatosan gyűjtenünk a talajról. Ezen kívül gondoskodjunk a gyomolásról és a lomb megfelelő szellőzéséről is. Sokan emellett az ellenállóbb fajták nevelésével próbálják elkerülni a betegséget, de fontos tudni, hogy még így sem vagyunk teljesen biztonságban.
A szőlő gyakori kártevői
Szőlőmoly
A szőlőmoly leginkább a fiatal rügyekre jelent veszélyt, idővel pedig megtámadja a termést is. A tarka szőlőmoly szárnyán a szürkésbarna és kékesszürke foltok váltakoznak. A nyerges szőlőmoly szárnya ezzel szemben legnagyobb részt sárgás színű, ezt keresztezi egy trapéz alakú barnás folt.
Fonalféreg
A fonalféreg a szőlőtőkére jelent veszélyt. A talajból fertőz, ezért érdemes azt kezelni. Egy jó immunrendszerű, egészségesen növekvő, erős tőke és gyökérzet képes sikeresen ellenállni nekik.
Takácsatka
Megtámadja a leveleket, idővel pedig a tőkét is. Súlyos károkat képes okozni a növény szívogatásával. Először a leveleken kisebb foltok jelennek meg a szívás helyén, majd azok sodródni kezdenek, végül elsárgulnak és lehullanak. Inkább nyáron találkozhatunk vele, kedveli ugyanis a meleg időjárást.
Amennyiben többet tudna meg a szőlő betegségei témáról, ajánljuk Zsigó György növényorvos írásait, javaslatait.
Válasszunk megfelelő készítményeket
Ha a kártevők és fertőzések beazonosítása megtörtént, és esetleg szükség van kémiai anyagok bevetésére, válasszuk a lehető legkörnyezetbarátabb és kevésbé toxikus termékeket. Keressük a biológiai növényvédő szereket vagy az ökológiai gazdálkodásban elfogadott termékeket.
Próbáljunk ki akár alternatív módszereket, mint például feromoncsapdákat vagy növények közti távolság növelését, hogy csökkentsük a kártevők jelenlétét. Rezes-kénes lemosózás esetén pedig ügyeljünk a szermaradvány minimalizálására, kifejezetten a talajra ügyelve.
A Greenman Agro mikrobiológiai készítmény minden kultúrnövényhez alkalmazható speciális probiotikus készítmény, amely javítja a talaj minőségét, növeli a talajélet aktivitását, támogatja a humuszképződést és állománykezelésben is rendszeresen alkalmazva megerősíti a növény immunrendszerét, mely által az ellenállóbbá válik a különféle környezeti (fizikai, kórokozó és kártevő stressz) hatásokkal szemben, épp ezért ajánljuk lemosó jellegű alkalmazáshoz is. Hosszú távon a Greenman Agro képes megerősíteni a növény immunrendszerét olyan mértékben, hogy sokkal ellenállóbb lesz a különböző betegségekkel szemben. Illetve a termékben lévő jótékony mikroorganizmusok versengés által kiszorítják a kórokozó mikroorganizmusokat.
Fontos megjegyezni, hogy a fenntartható hatáshoz folyamatos, ismételt kijuttatás szükséges, locsoláshoz is ajánlott a használata. Növényvédő szerek mellett is használható, illetve ha teljes mértékben áttérnénk a biológiai, ökológiai gazdálkodásban használható megoldásokra, fokozatos áttérés javasolt.
Javaslat a Greenman Agro használatához
Tavaszi és őszi lemosó jellegű kijuttatás esetén 4-5 dl ajánlott 10 liter vízbe. Ezen kívül érdemes ismétlő lemosó jellegű permetezést végezni évi 4-6 alkalommal ebben az esetben elegendő 2-3 dl kell 10 liter vízbe. A Greenman Agrot a kijuttatás során lehet réz és kén tartalmú készítményekkel kombinálva használni. Elsőként a réz és kén tartalmú készítménnyel érdemes kezelni a növényt és rá kb. 2-3 nap múlva az Agroval lemosó jellegű permetezést végezni.
Az alapelvek betartásával és gondos tervezéssel a permetezést fenntartható módon lehet végrehajtani, minimalizálva a környezeti hatásokat és az egészségre gyakorolt negatív hatásokat.

Greenman Agro
3 290 Ft-tól