Bazsalikom gondozása egyszerűen
blog

Bazsalikom gondozása: Így fogja túlélni a nyarat

Szereti a sok vizet, amit még a legnagyobb forróságban is biztosítanunk kell számára. A bazsalikom az egyik legnépszerűbb fűszernövény, elsősorban gasztronómiai értéke miatt. Főleg olaszos ételek elengedhetetlen kelléke, de felhasználása ezen kívül is meglehetősen sokrétű. Igazi zamata frissen érződik igazán, ezért is érdemes otthon nevelnünk, akár a kertben vagy a konyhaablakban tesszük ezt. Szerencsére ez meglehetősen egyszerű, mutatjuk, hogyan zajlik a bazsalikom gondozása.

A bazsalikom ültetése

Magvetés vagy palánta?

A bazsalikomot vethetjük magról vagy ültethetünk palántát is. A magokat kora tavasszal beltéren érdemes elvetni, míg a palántákat késő tavasszal, a fagyveszély elmúltával ültethetjük ki a szabadba. Kezdő kertészeknek inkább a palántás megoldás lehet kézenfekvő, nagyon szép, kiültetésre már alkalmas növényeket lehet kapni kertészetekben, sőt, élelmiszerboltokban is.

A bazsalikom gondozása a jó talajnál kezdődik, tehát a jól szellőző, tápanyagban gazdag talajban érzi jól magát, ezen kívül legyen ez jó vízelvezetésű. Ha bolti bazsalikomot vásárolunk, mindenképp ültessük át. Ha többet ültetünk, ügyeljünk arra, hogy a bazsalikom növények között legalább 25-30 cm távolság legyen, hogy szellősen, egymást nem zavarva bokrosodhassanak. A tápanyagot a tenyészidőszak folyamán pótolhatjuk tápoldattal, de már az ültetéskor is jó, ha humuszos földbe ültetjük – keverjünk a talajhoz komposztot!

Bazsalikom gondozása egyszerűen

Fényigény és hőmérséklet

A bazsalikom termesztéséhez kulcsfontosságú a sok napfény, nagyon szereti és nagyon jól bírja, hiszen a mediterrán vidékekről származik. Ettől függetlenül, mikor órákig igazán perzselő a nap, a bazsalikom is megéghet. Ekkor a levelek halványodnak, súlyos esetben szinte teljesen kifehérednek, papírszerűvé válnak, elveszítve nedvességtartalmukat. Érdemes az igazán forró napokon árnyékot is biztosítani nekik. Legalább 6-8 óra természetes fény érje minden nap, ha beltérben neveljük, akkor is ügyeljünk erre. Ennélfogva a meleget is igencsak kedveli, a fagyra kifejezetten érzékeny. Tavasszal is csak akkor ültethetjük ki a palántánkat, ha már tartósan 20 fok körüli a hőmérséklet.

Az igazi zamathoz ezt a kettőt muszáj lesz biztosítanunk számára!

Öntözés

Szereti a sok vizet, amit még a legnagyobb forróságban is biztosítanunk kell számára. A talaj jó, ha mindig enyhén nedves! A fiatal növény eleinte több vizet igényel majd. A felnőtt egyedet viszont nyáron, a napfény és a hőmérséklet függvényében lehetséges, hogy naponta kell majd locsolnunk.

Tipp: A Greenman AlgiNova és a Greenman Agro tökéletes párost alkot az egészséges növények fejlődéséhez!

Greenman AlgiNova bőséges tápanyag utánpótlást biztosít a növények számára: a természetes összetevőkre épülő készítmény gazdag szerves- és ásványi anyag tartalommal bír, nagyon hatékony talajjavítás és termésnövelés céllal alkalmazva. A készítmény kiemelkedő szerepet játszik a hatékony növénytermesztésben.

Greenman Agro készítmény javítja a talaj termőképességét, növeli a talajélet aktivitását, támogatja a humuszképződést és rendszeresen alkalmazva megerősíti a növény immunrendszerét. Csomagban még kedvezőbb áron érhetők el!

AlgiNova csomagok - Mini oázis csomag

Betegségek és kártevők

Érzékeny a bakteriális és gombás megbetegedésekre, melyeket a levelek foltosodásával jelez majd neked, épp ezért fontos, hogy biztosítsuk számára a kellő tápanyagfelvételt és megfelelő talajt. Kártevők közül a levéltetvek, tripszek és takácsatkák támadják meg leginkább.

Metszés és felhasználás

Rendszeres metszésre van szüksége, mely nemcsak a betakarítás miatt fontos, hanem arra is ösztönözzük ezzel, hogy bokrosodjon – vagyis egyre több és több hajtást és zamatos levelet növesszen nekünk. A levelek párosával nőnek, a metszés helyén általában 2 új hajtás is nő, így a hetek alatt elég hamar bokrosodik. A jellegzetes levelet fontos megkülönböztetni a sziklevéltől, utóbbinak nincs erős zamata és magától le is hullik sokszor. A szárakon mindig az első, kifejlett levélpár felett metszd meg! A virágzást jó, ha akadályozzuk, ez ugyanis a levelek ízének romlásával jár, hiszen a növény ebben az esetben a virágok növekedésére koncentrál majd elsősorban. A bokor nagyságától függően akár naponta metszegethetjük, arra ügyeljünk csupán, hogy ne kopaszítsuk meg drasztikusan, mindig hagyjunk időt számára a regenerálódásra és a hajtásképzésre.

A bazsalikom levelei a legjobb zamatot nyáron adják, az ősz és a hidegebb évszakok közeledtével már íze kevésbé lesz intenzív. Éppen ezért sokan még nyáron metszenek annyit, amit nem feltétlenül használnak fel azonnal frissen, hanem szárítva elteszik a téli hónapokra.

Teleltetés

A bazsalikom teleltetése a mi éghajlatunkon kizárólag beltérben lehetséges. Sokan azonban egynyári növénynek nevelik, így az ősz közeledtével alaposan megkopasztják és új palántát nevelnek majd tavasszal.





GREENMAN Agro - Növények és gyökérzetük megerősítése biológiai termésnövelővel
Műsorújság
33 videó
GREENMAN x Szender Kert: Virágos növények gondozása a Greenman Floralia készítménnyel

GREENMAN x Szender Kert: Virágos növények gondozása a Greenman Floralia készítménnyel

GREENMAN x Szender Kert: Greenman készítmények az aszálytűrés fokozásáért

GREENMAN x Szender Kert: Greenman készítmények az aszálytűrés fokozásáért

GREENMAN x Szender Kert - Ültetési rutin bemutatása a Greenman készítményekkel

GREENMAN x Szender Kert - Ültetési rutin bemutatása a Greenman készítményekkel

GREENMAN x Szender Kert - A Greenman Pond készítmény jótékony hatásai a tókezelésben

GREENMAN x Szender Kert - A Greenman Pond készítmény jótékony hatásai a tókezelésben

GREENMAN x Szender Kert - Preventív permetezés a Greenman Agro készítménnyel

GREENMAN x Szender Kert - Preventív permetezés a Greenman Agro készítménnyel

GREENMAN x Szender Kert - Jótékony mikroorganizmusok az állattartásban

GREENMAN x Szender Kert - Jótékony mikroorganizmusok az állattartásban

GREENMAN x Szender Kert - Tavaszi permetezés, növényápolás a kertben a Greenman Agro készítménnyel

GREENMAN x Szender Kert - Tavaszi permetezés, növényápolás a kertben a Greenman Agro készítménnyel

GREENMAN X Szender Kert - Tavaszi tóápolás

GREENMAN X Szender Kert - Tavaszi tóápolás

GREENMAN x Szender Kert - Komposztálás

GREENMAN x Szender Kert - Komposztálás

GREENMAN x Szender Kert - Őszi faültetés

GREENMAN x Szender Kert - Őszi faültetés

GREENMAN x Szender Kert - Greenman Agro növénykondicionáló készítmény a jégkár utáni regeneráláshoz

GREENMAN x Szender Kert - Greenman Agro növénykondicionáló készítmény a jégkár utáni regeneráláshoz

GREENMAN x Szender Kert - A baromfiudvar bio ápolása

GREENMAN x Szender Kert - A baromfiudvar bio ápolása

Greenman Agro

Greenman Agro

GREENMAN Floralia használata és hatása a dísznövényekre, virágokra

GREENMAN Floralia használata és hatása a dísznövényekre, virágokra

Greenman Pond Interjú

Greenman Pond Interjú

GREENMAN Agro - Növények és gyökérzetük megerősítése biológiai termésnövelővel

GREENMAN Agro - Növények és gyökérzetük megerősítése biológiai termésnövelővel

GREENMAN x Szender Kert - Így lesznek gyönyörűek a palántáid Greenman Agro használatával

GREENMAN x Szender Kert - Így lesznek gyönyörűek a palántáid Greenman Agro használatával

Házi szennyvízkezelés a Greenman Purus biológiai szennyvíztisztítóval

Házi szennyvízkezelés a Greenman Purus biológiai szennyvíztisztítóval

GREENMAN Purus

GREENMAN Purus

Ültetés és növénygondozás Greenman készítményekkel

Ültetés és növénygondozás Greenman készítményekkel

GREENMAN Agro és Floralia felhasználása - I.

GREENMAN Agro és Floralia felhasználása - I.

GREENMAN x Szender Kert - Tóápolás hatékonyan a Greenman Pond készítménnyel

GREENMAN x Szender Kert - Tóápolás hatékonyan a Greenman Pond készítménnyel

GREENMAN x Gundel Takács Gábor: Fagykár, fagyási sérülések ápolása Greenman Agróval

GREENMAN x Gundel Takács Gábor: Fagykár, fagyási sérülések ápolása Greenman Agróval

GREENMAN Agro vélemény - Interjú Kovács György agrármérnökkel a nárciszok gondozásáról

GREENMAN Agro vélemény - Interjú Kovács György agrármérnökkel a nárciszok gondozásáról

A kerti tó titkai - szakmai mélyinterjú dr. Hidas Andrással és Németh Csabával

A kerti tó titkai - szakmai mélyinterjú dr. Hidas Andrással és Németh Csabával

Önfenntartó kerti tó: Hogyan lehet ápolt és természetes kerti tavunk, mi okozza az algásodást?

Önfenntartó kerti tó: Hogyan lehet ápolt és természetes kerti tavunk, mi okozza az algásodást?

A gyönyörű kert titka - Dús magaságyás és egészséges növények - GREENMAN Agro és Floralia

A gyönyörű kert titka - Dús magaságyás és egészséges növények - GREENMAN Agro és Floralia

GREENMAN x Gundel Takács Gábor - Magaságyás házilag lépésről lépésre

GREENMAN x Gundel Takács Gábor - Magaságyás házilag lépésről lépésre

Növények betegségei: Hogyan előzhetők meg Greenman készítményekkel? Mit tegyünk a levéltetűvel

Növények betegségei: Hogyan előzhetők meg Greenman készítményekkel? Mit tegyünk a levéltetűvel

Milyen az egészséges kerti tó? - Kerti tavak ápolása és algátlanítása - Greenman Pond

Milyen az egészséges kerti tó? - Kerti tavak ápolása és algátlanítása - Greenman Pond

GREENMAN x Szender Kert interjú a sikeres palántázásról, kerti teendőkről, kerti tó gondozásról

GREENMAN x Szender Kert interjú a sikeres palántázásról, kerti teendőkről, kerti tó gondozásról

GREENMAN x Gundel Takács Gábor - Milyen növényeket javasolt ültetni magaságyásba és mikor?

GREENMAN x Gundel Takács Gábor - Milyen növényeket javasolt ültetni magaságyásba és mikor?

Hagyományos szerek és Greenman készítmények használata: Hogyan javasolt?

Hagyományos szerek és Greenman készítmények használata: Hogyan javasolt?

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?