A poloska a hazai kertek egyik leggyakoribb kártevője és a mezőgazdaság egyik ádáz ellensége is, különösen azért, mert az ellene való védekezés nagyon nehéz. Sokféle zöldség és gyümölcs nincs biztonságban tőle, többek között a paradicsom sem. Milyen lehetőségeink vannak kártételének megelőzésére, csökkentésére? Nézzük, mit okoz a poloska a paradicsomon és hogyan védekezhetünk ellene. 🍅
A poloska a szívókás rovarok közé tartozik. Az elnevezés a táplálkozási szokásaiból ered. Szájszerve olyasmi, mint egy szívószál, melyet a táplálékba döfve annak nedvét szívogatja. Így tesz a paradicsommal is, melynek felületén ennek hatására jelennek meg a jellegzetes apró pettyecskék a szívogatások helyén. A károsított paradicsom egyébként semmiféle veszélyt nem jelent, ha elfogyasztjuk, a “túlságosan meglátogatott” termés viszont rossz ízű lesz, olykor ehetetlen is. Ennek oka, hogy a poloskák úgy könnyítik meg a szívogatást, hogy emésztőnedveket juttatnak a termésbe, melyek segítenek annak szöveteinek folyadékká alakításában. Így egész egyszerűen könnyebb elfogyasztaniuk. Az emésztőnedv íze okozza a kellemetlen zamatot.
A poloskák nagyon szívós állatok, ezért is nehéz az ellenük való védekezés. Érdekesség például, hogy annak ellenére, hogy melegebb éghajlatról származnak, mára annyira kiválóan alkalmazkodtak a mi mérsékelt övi, zord teleinkhez is, hogy gond nélkül képesek azt túlélni, behúzódva mindenféle védett helyre: kamrákba, ajtók repedéseibe, a fészer eldugott zugaiba, vagy ha ez nem lenne elég, akár 30 cm mélyen a talajba is.
Így károsíthat, ha poloska van a paradicsomon
Ahogy említettük, a táplálkozás során az állat nedvességet, tápanyagokat von el a termésből, ami már önmagában kihat annak fejlődésére és zamatára. A fehér pettyek mellett jellegzetes tünet még a héj megkeményedése, felülete tapintásra viasz szerű, ragadós lesz. Amennyiben túlságosan rákap az állat a termés szívogatására, a szúrás helyén az rothadni kezd, kellemetlen poloska szagú lesz és nemcsak kinézetre, de illatra se lesz túlságosan étvágygerjesztő.
A termés legyengítése és minőségének romlása mellett a poloska táplálkozása azért is veszélyes, mert jelentősen megnő az esély a gombás, bakteriális és vírusos fertőzéseknek is, melyet vagy az állat táplálkozásával terjeszt vagy a sérült termésen keresztül könnyebben bejutnak a kórokozók.
A növény szerkezeti szilárdságának megerősítésére ajánljuk Greenman Agro készítményünket, mely segít a regenerálódásban, valamint Greenman AlgiNova készítményünket, mely segíti a növény tápanyagellátását. Fontos! Készítményeink nem rovarölő szerek, kizárólag a növény szerkezetének erősítését, tápanyagellátását segítik.
-
Greenman AlgiNova csomagok12 490 Ft-tól
-
Greenman AlgiNova2 590 Ft
-
Greenman AgroAkciós termék
3 290 Ft3 126 Ft-tól
Életmód és szaporodás
Nemcsak szívós állat, hanem gyorsan szaporodik is. A nőstény egyed akár több mint 100 tojást is lerak különböző növények leveleinek fonákjára, melyek jellegzetes, szorosan egymás mellett elhelyezkedő kis fehér vagy sárga gömböcskék. Tavasszal lassabban kelnek ki, ekkor akár három hétre is szükségük van, míg nyáron elég pár nap is. Kifejlett méretükre viszont még több napra van szükség. A növekedés során különböző színűek, a felnőtt egyed lehet például a jellegzetes, egész testében zöld állat.
Hogyan védekezhetünk ellene?
A védekezés meglehetősen nehéz, nem véletlenül létezik rengeteg féle trükk az interneten ezzel kapcsolatban – de ezek jó része sokszor csak felületi kezelés vagy sikertelen eredménnyel jár. Sokan a permetezésre esküsznek, pedig ennek a kártevőnek az esetében nem ilyen egyszerű a helyzet. Amennyiben a növény még virágzás előtt áll, meg lehet próbálkozni kén tartalmú készítménnyel – de nincs rá egyértelmű bizonyíték, hogy ez biztos módszer lenne. A leghatásosabb permetszerek ellenük az olyan szélesspektrumú idegmérgek voltak, mint például a szerves-foszforsav észterek – de ezek károsak a hasznos beporzókra is, ráadásul csak ideig-óráig jelentenek a poloska ellen valamennyi védekezést!
A természetes módszerek bizonyultak hatásosnak: például az egyik legjobb lehetőség, ha letakarod a növényeidet. Erre alkalmas például a szúnyogháló is (hiszen fontos, hogy fényt ugyanúgy kapjon a növény), de már sokan árulnak is kézzel készített poloskahálókat, melyek gyakorlatilag hálóból készített kis zsákocskák.
A másik lehetőség, bár időigényesebb, ha egész egyszerűen összegyűjtjük a kertben fellelhető egyedeket. Érdemes átnézni a levelek fonákját, szárát, peték után kutatva. (Ezek jellegzetes, sorokba rendezett, apró kis fehér gömböcskék.) Amennyiben nem sikerül elkapni őket még pete korukban, úgy a kifejlett egyedeket is összegyűjthetjük. Fontos, hogy minden nap tegyünk egy kört a kertben, mert ahogy írtuk, nagyon szapora állatok. Az összegyűjtött állatok szappanos vízbe helyezve hamar elpusztulnak.