blog

Levendula szaporítás lépésről lépésre

Levendulát kertészetekben, palánta formában érdemes venni leginkább, ezzel van a legkevesebb vesződés. Természetesen gyakorlott kertészek megpróbálkozhatnak a szaporítással is, ennek többféle módja létezik.

Bemutatjuk, mely módokon lehetséges a levendula szaporítása.

  1. Tőosztás

    Az egyik legbiztosabb módja a levendula szaporításának. Egy már felnőtt növény “szétszedésével” zajlik az eljárás. Lényegében szét kell feszítenünk a levendulát annyi tőre, amennyire szeretnénk. Ehhez természetesen használjunk éles szerszámot, hogy a lehető legkevesebb kárt tegyük a növényben és annak gyökérzetében. Ez sokaknak túlságosan durva eljárás, ugyanis egy egészséges növény megbolygatásáról van szó. Előnye viszont, hogy így kifejezetten könnyen szaporítható.

  2. Dugványozás

    A dugványozás a növények egyik ivartalan szaporítási módja. Lényegében azt jelenti, hogy egy egészséges, felnőtt növényről metszünk le fajtától függően pár centis szárdarabokat (kb. 10 centiméter levendula esetében). A metszett darab alsó részéről el kell távolítanunk a leveleket, ez a rész kerül majd a földbe. Ahhoz, hogy a gyökerezés könnyebben megindulhasson, használjunk jó minőségű földkeveréket, tartsuk állandóan nyirkosan a talajt (de sose áztassuk el, a túlságosan nedves talajban könnyen elrothadnak! Ennél az eljárásnál tényleg nagyon fontos a földkeverék, hogy a dugvány az ideális környezetben csakis arra koncentrálhasson, hogy gyökérzetet növesszen!

  3. Magról

    Az egyik legnehezebb módja a levendula szaporításának, inkább tapasztalt kertészeknek ajánljuk. Nem mindegy a földkeverék mellett például a hőmérséklet sem: a levendulamagok hidegebb környezetben érzik igazán jól magukat, amíg csírázásnak nem indulnak!

  4. Gyökereztetés vízben

    A dugványozáshoz hasonlatos, annyi különbséggel, hogy ezúttal vízben történik a gyökereztetés. Metsszünk le egy fiatalabb, kb. 10 centiméteres szárat, az alsó levelektől szabadítsuk meg, majd helyezzük egy nem túl kemény vízzel töltött pohárba. Azért is ez az egyik legegyszerűbb módja a levendula szaporításának, mert folyamatosan nyomon követhetjük a gyökérzet alakulását. Mikor már pár centis gyökérrel van dolgunk, elültethetjük földbe. Locsoljuk kielégítően!

Általános tudnivalók a levendula gondozásáról

A levendula nemcsak könnyen gondozható növény, hanem sokoldalú felhasználhatóságáról, gyógyhatásáról is ismert: házilag is készíthetsz belőle például illóolajat, szárítva, kis zsákokba pakolva a szekrényben szuper molyűző, illetve szörpnek is közkedvelt.

A levendula gondozásához Greenman Floralia készítmény javaslunk. A vegyszermentes probiotikus készítménnyel meg tudjuk erősíteni növényeink gyökérzetét. A gyökér ugyan láthatatlan, mégis a növény nagyon fontos részét képezi. Ha egészséges, az egész növény sokkal életképesebb, ellenállóbb. Ha nem fejlődik rendesen, a növény is fogékonyabb lesz a betegségekre, a kártevők, vagy például szárazság hatására könnyebben elpusztul. A Greenman Floralia segít az alábbiakban:

  • A talaj megőrzi a tápanyagokat, képessé válik szerves anyagok lebontására és értékes bioaktív anyagokká alakítására
  • Aktív virágzásserkentés
  • Ellenállóképesség maximalizálása
  • Folyamatos tápanyag utánpótlás
  • Erőteljes csírázó képesség, gyökér és hajtásképzés
  • Minden virágfajtánál használható
  • Hosszú távú alkalmazásával jelentős költségmegtakarítás érhető el
  • Hatása nagyon hamar látható

Vásárlói tapasztalatok

Ültetés és talaj

Bármilyen fajtát is neveljél, a levendula a jó vízelvezetésű talajt kedveli, különösen a téli hónapokban. Érdemes homokot vagy kavicsot keverned a talajba, főleg ezen az éghajlaton, ahol az év több része meglehetősen csapadékos. Nincs vele problémája, ha hosszú ideig szárazabb talajban kell élnie, szóval inkább locsoljuk kevesebbszer, hogy elkerüljük a túlöntözést. Fontos ezen kívül, hogy a föld ne legyen túl savas.

Amennyiben a talaj nem megfelelő összetételű, esetleg gyakran össze is tömörödik, tarthatjuk beltérben is, illetve sokan nevelik magaságyásban.

Fény

Mediterrán növény, imádja a napsütést. A perzselő napot is jól viseli, az esetében nemigen kell tartanod napégéstől. Árnyékosabb helyen jellemzően kisebb mértékben virágzik.

Hőmérséklet

A levendula évelő növény, amely megfelelő körülmények között több évig díszíti a kertet. Annak ellenére viszont, hogy szívós növénynek mondható, vásárlás előtt azért tájékozódj, hogy az adott fajta hogyan viseli a mi éghajlatunkat. Az angol hibridek például jól érzik magukat hűvösebb környezetben is, velük szemben a spanyol és francia fajták viszont jól bírják a kimondottan meleg területeket. De a szélsőséges időjárási körülményektől mindegyik fajtát óvni kell!

A gondozás viszont tényleg egyszerű, ha a fentieket betartjuk, rengeteg virággal lep meg a növény évről-évre. Ha ez elmarad, annak valószínűleg a túlöntözés, a túl sok árnyék és a magas páratartalom az oka!

Metszés

A levendulát minden évben metszeni kell, még akkor is, ha az elszáradt virágokat nem akarod felhasználni! Amennyiben erre nem kerítünk sort, úgy a növény felkopaszodik, hónapok, évek alatt elfásodik. Ilyenkor megváltozik a formája is, a gömbölyű növekedés helyett szétterül, közepén lyuk keletkezik. A metszéssel ne fukarkodjunk, ⅓ részben nyugodtan visszavághatjuk, ezzel serkentjük az új hajtások növekedését. (Sokan még ennél is jobban visszanyírják, de ez igazából a felkopaszodás mértékétől, a növény életkorától és a gondozás körülményeitől függ.) Akkor csináltuk jól a dolgunk, ha a fás részeken kisebb hajtások, levélkék jelennek meg.

Levendulák 5 közkedvelt fajtája

Közönséges levendula

A legtöbb kertben a közönséges levendulát találjuk, kertészetek, bevásárlóközpontok is általában ezt a fajtát árulják. Általában 60-80 cm-re nő meg, a levél és a szárak ezüstös színűek, a virágok jellegzetes lilák. Általában nyár közepéig virágzik a legintenzívebben, aztán a virágok fokozatosan elszáradnak – de egyébként sokáig kiváló táplálékforrás a hasznos beporzók számára.

“Nana Alba” fehér levendula

Sokan kedvelik a fehér virágú levendulát is, ezt a fajtát pedig különösen, mert fele akkorára nő, mint a közönséges levendula, illata viszont nem kevésbé intenzív.

Spanyol levendula

Körülbelül akkorára nő, mint a közönséges levendula, viszont megjelenése jellegzetes: a virágok tetején fodrok, úgynevezett bóbiták is nőnek.

Keskenylevelű levendula

Az egyik legnagyobb fajta, majdnem egy méteresre növő magasságával. Többféle színben ismert, elérhető belőle lila, rózsaszín és fehér változat is.

Széleslevelű levendula

Sokan azért is kedvelik a széleslevelű levendulát, mert az egyik legnagyobb fajta és a virágok hosszabbak az átlagnál. A bokor formája ebben az esetben nem annyira szabályos, mint például a közönséges levendulánál. Ez nem a metszés módjának a kérdése, egyszerűen így növekszik. 

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?