Peronoszpóra ellen, megelezős, tudnivalók. VIEX - Ernest Niedermann, CC BY-SA 4.0 , via Wikimedia Commons
blog

Peronoszpóra – Legfontosabb tudnivalók a peronoszpóráról

A peronoszpóra nem egyenlő a lisztharmattal, de elég hasonló hozzá. Mindkettő fehér, porszerű formában jelenik meg növényeiden, leggyakrabban szőlőn, napraforgón, uborkán, paprikán. Védekezni ellenük legjobban megelőzéssel lehet, ehhez viszont ismerned kell őket. Vegyük sorra most a peronoszpóra tulajdonságait és megelőzését!

 

Lisztharmat vagy peronoszpóra?

A lisztharmat a növények felületen, míg a peronoszpóra a levelek fonákján jelenik meg elsősorban, ezért sokkal nehezebben észrevehető a kertészek számára. Épp ezért sok esetben már előrehaladott állapotban csípjük el, amikor már olyan súlyos károkat okozott, hogy nem nagyon tudunk ellene mit tenni. Ahhoz, hogy a peronoszpórafélékről átfogóan beszéljünk, az kimerítené ennek a cikknek a lehetőségeit.Körülbelül 600 fajtája ismert ugyanis, számtalan féle tulajdonsággal. Épp ezért egyszerűsítsük le a legfontosabb tudnivalókra: sokféle növényedet megtámadhatja, ráadásul úgynevezett fajspecifikus parazitáról beszélünk jellemzően, vagyis bizonyos fajta peronoszpórák csak bizonyos növényeket támadnak meg. A legtöbb fejfájást okozó és legismertebb talán hazánkban a szőlőt megtámadó fajta.

Peronoszpóra

Körülbelül 10-50 Celsius fok között hőmérsékleten aktív, a talajvízben lapul, várva, hogy például a lezúduló esőnek köszönhetően a felcsapódó vízzel a növények leveleire kerüljön. (Sokan az algákhoz hasonlítják, gyors terjedése miatt.) Elterjedve egyre nagyobb arányban vonja el a tápanyagokat a levelekből, mely egy idő után túlterheli a növényt, legyengíti, hosszú távon közvetetten meg is öli, hiszen így nagyobb a kitettség a szélsőséges időjárásnak, kártevőknek és egyéb betegségeknek. A növényen először tápanyaghiány jelei mutatkoznak, ilyenkor már nehéz visszafordítani a problémát.

Mit támad meg?

Leggyakrabban a következő növényeket támadja meg: szőlő, hüvelyesek, napraforgó, saláta, spenót, bazsalikom, tökfélék és jó pár dísznövény. A legtöbb esetben a párás környezet tehet a megjelenésükről és elterjedésükről, a fentebb említett esős körülmény csak rásegít.

Itt még kezelheted!

Amennyiben a következő jeleket látod a növényedenk, gyanakodhatsz a peronoszpórára: kis barna pettyek jelennek meg a leveleken, mintha olajos lenne a növényed. Később veszi fel ezt a fehéres-szürkés-feketés, porszerű foltok formáját. Ekkor még van esélyed védekezni ellene.

Amikor már valószínűleg késő

A tápanyaghiány jelei, mint a sárguló, kókadó levelek jelzik előrehaladott állapotban. Sokan a klorózis jeleivel tévesztik össze a levelek sárgulását. Ebből az állapotból kezeletlenül rövid időn belül száradnak el a levelek, az érő termések idő előtt elpusztulnak. Nem a peronoszpóra fog végezni a növénnyel, hanem minden más mellékhatás, amit jelenléte okoz. Ilyen a fotoszintetizálás akadályozása és a legyengült növény kitettsége egyéb kórokozóknak, kártevőknek és a szélsőséges időjárásnak – ahogyan arra már fentebb utaltunk.

Peronoszpóra ellen, megelezős, tudnivalók. VIEX - Ernest Niedermann, CC BY-SA 4.0 <https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0>, via Wikimedia CommonsA megfertőzött levelek nem zöldülnek vissza még akkor sem, ha megakadályozzuk a további fertőzést, viszont az új hajtások, levélkék egészségesek lesznek, melyek képessé válnak majd arra, hogy a terméshozamot és a növény életét, ellenálló-képességét biztosítsák. Amennyiben a fertőzött leveleket lemetszegeted, meg kell semmisítened vagy vitesd el zöldhulladékossal, hogy elkerüld akár azt, hogy a komposzttal utána újra a talajba kerüljön, ahol képes túlélni és a későbbiekben is fertőzni.

Erősítsd meg a növényt!

A megelőzés egyik fontos eleme, hogy a növényed gyökérzete, szerkezete rendben legyen, hiszen ahogy az emberi szervezet is, ellenállóbbá válik a különböző káros hatások ellen, ha alapvetően egészséges. A Greenman Agro mikrobiológiai készítmény egy egyedülálló, minden kultúrnövényhez alkalmazható speciális probiotikus, bio termésnövelő készítmény, amely javítja a talaj minőségét, növeli a talajélet aktivitását, támogatja a humuszképződést és rendszeresen alkalmazva megerősíti a növény immunrendszerét, mely által az ellenállóbbá válik a különféle környezeti hatásokkal szemben.

Fontos: a Greenman Agro a megelőzésben segíthet, ha már nagy a baj, a fenti módon kell eljárnod.

Greenman probiotikus termékek - Tudj meg többet

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?