Diólevél komposztálása - Vera Buhl, CC BY-SA 3.0 , via Wikimedia Commons
blog

Diólevél komposztálása: Szabad-e a diót komposztálni?

Most akkor mérgező vagy sem? Érdemes-e egyáltalán diót ültetnem, ha más növényeket is szeretnék a kertembe? Elmondjuk, miért “rossz a híre” a diónak és hogyan lehetséges a diólevél komposztálása

A sikeres növénytársítások mellett előfordulhat, hogy vannak növények, melyek összeférhetetlenek, de legalábbis negatív hatással vannak egymás növekedésére, életciklusára. Ennek a jelenségnek a neve az allelopátia, mely az egymás mellett élő növények kölcsönhatására utal. Ez pozitív és negatív hatású is lehet és történhet úgy is, hogy az adott növény valamilyen olyan vegyületet bocsát ki természetes életfolyamatai során, mely a szomszéd növény egészségére negatív hatással van. Ilyen a dió is, melyben egy juglon nevű, növekedésgátló anyag felelős ezért. A juglon legnagyobb részt a dió héjában van jelen, ezzel védi a fa a fiatal lehulló magvakat és segíti elő a sikeres csírázást.Ez az oka, hogy diófa alá és közelébe nem érdemes nagyon ültetned. (Biztos megfigyelted már, hogy még a fű is gyérebben nő alatta.) Fontos megjegyezni, hogy ettől függetlenül a fa levelének számos pozitív hatása is van, sokféle betegség kezelésére alkalmas – szóval a szó legszorosabb értelmében mérgezőnek nem nevezhető.

Diólevél komposztálása - Vera Buhl, CC BY-SA 3.0 <https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0>, via Wikimedia Commons

Szóval akkor komposztálható a diólevél?

A juglon anyag is lebomlik és ártalmatlan lesz előbb-utóbb, csak ehhez hosszabb időre van szükség: van, hogy másfél évet is igénybe vehet a teljes lebomlás. Így akkor érdemes a diólevél komposztálásába fogni, ha rendelkezésedre áll több komposztáló láda és külön komposztálót szentelsz a diólevélnek, melyek segítségével ezt az időt “ki tudod várni” – amíg felhasználod az egyik kupacot, a másiknak van ideje “beérni”.

A dió héja is hasonló: másfél évig nem ajánlanánk talajtakaró használatára vagy komposztként kijuttatni a talajba!

Komposzt gyorsító adalék – Vegyszermentes megoldás a komposztálás gyorsításához

Mesterséges, de természetes segítség? Hogy micsoda? – A bomlási folyamat hónapokig tart. Az első pár hónapban a kupac belseje felmelegszik, akár több mint 50 Celsius fok fölé, mely során elpusztulnak a káros mikrobák és megkezdődik az értékes humusszá alakulás. A hő maga akkor keletkezik, amikor a szerves anyagok bomlani kezdenek a komposzthalomban. Ezért az úgynevezett exoterm vagy hőtermelő folyamatért a halomban élő mikrobák felelősek. A mikrobák támogatásához készült Greenman Compost a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által ökológiai gazdálkodásban elfogadott készítmény, mely segít felgyorsítani a komposztálás folyamatát akár télen is.

Greenman Compost

Kosárba
2 990 Ft-tól

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?