A háziméhek, darazsak, sőt a hangyák után, most a poszméhek kapcsán bizonyította be egy állati viselkedést kutató csoport, hogy egy-egy ígéretesebb mennyiségű nektárt adó virág helyének, környezetének és az oda vezető útnak memorizálására nem kevés időt és energiát képesek rászánni, hogy aztán rendszeresen vissza is térhessenek hozzá – derült ki egy új kutatásból.
A kísérletet egy üvegházban, mesterséges virágokkal végezték a University of Exeter kutatói, melyeket változatos koncentrációjú (10 és 15% közötti) cukoroldattal láttak el, majd kamerával rögzítették a dongók viselkedését.
“Már az első gyűjtés alkalmával eldöntik, érdemes-e visszatérni az adott növényhez és ha igen, úgynevezett tanuló köröket írnak le a virág körül, majd az odavezető útról is.” – mondta el Natalie Hempel de Ibarra, az egyetem állati viselkedést kutató csoportjának egyik docense. A kutató hozzátette: A tanulási folyamat lassú, többször meg is ismétlik, de cserébe tűpontos, megjegyeznek minden fontos elemet – a visszatérésnél észlelt esetleges változásokkal együtt. Ez lényegében egy befektetés nekik, időigényes ugyan ez a részletekbe menő alaposság, de cserébe a következő alkalommal legalább nem töltenek rengeteg időt a gazdagabb virágok felkutatásával.
Szintén a kísérlet mutatott bizonyítékot rá, hogy a fenti viselkedés inkább a nagyobb egyedekre jellemző, a kisebb poszméhek kevésbé válogatósak, elég hasonló időt töltenek a virágoknál függetlenül a nektártartalomtól. A kutatók szerint ez megmutatja a különböző adottságú egyedek kolóniában betöltött szerepét is: A nagyobbak képesek több nektárt, nagyobb távolságból elvinni, míg a kisebb poszméhek nem, így nyilván arra hárul a nagyobb feladat, aki meg is birkózik vele. A kisebbeknek viszont így több feladatuk akad a fészekben, gyanítják, hogy őket csak akkor vetik be gyűjtésre, ha nagyon szükséges.
