blog

Tudja-e a kutyád, ha szándékosan csinálsz valamit?

Sietett már segítségedre a kutyád, ha földön csináltál valamit? Mondjuk edzés vagy épp kertészkedés közben? Egy németországi tanulmány azt vizsgálta, értik-e a kutyák, hogy az emberek szándékosan cselekednek-e – vagyis tudják-e például, hogy a földön való nyújtás nem egyenlő azzal, ha mondjuk megbotlasz és elesel vagy összeesel egy rosszulléttől.

A vizsgálatban 51 kutyatulajdonos ebe vett részt. Első körben a kutyáknak megtanították, hogy egy plexiüvegen keresztül az egyik kutatótól jutalomfalatot kaphatnak. Ezután megmutatták nekik ugyan a falatot, de nem kapták meg azt.

Utóbbi esetben kétféle helyzetet játszottak el: egyik alkalommal “ügyetlenségből” nem kapták meg az ebek az ételt: úgy tűnt, oda akarják adni, de véletlenül nem sikerül. A másik verzióban viszont határozott mozdulattal tagadták meg a kutyáktól a falatot.

Mindhárom verzióban a kutató egyébként a padlón hagyta az ételt – az őket elválasztó falat könnyen meg tudták kerülni a kutyák, hogy eljussanak a falathoz. Ezzel minden alkalommal éltek is, de változó volt, milyen gyorsan:

  • A kutyák tovább vártak, hogy megkapják a csemegét, ha úgy gondolták, hogy a kísérletező nem akarja, hogy megszerezzék azt, ezzel szemben ha azt látták, nekik szánták, akkor habozás nélkül behabzsolták.
  • A harmadik esetben, mikor “ügyetlenségből” nem kapták meg az ételt, odamentek ugyan a csemegéhez, de látványosan haboztak, a legtöbb esetben még le is ültek – gondolván, “ha szépen viselkedek, biztos odaadják”.

A kutatók arra jutottak, hogy a kutyák képesek különbséget tenni aközött, hogy oda akarják-e adni nekik az ételt vagy nem – de az nem egyértelmű, hogy az emberi szándékot képesek megkülönböztetni vagy egyszerűen egy tanult viselkedésről van szó.

Ugyanúgy mint a póráznál: a kutya számára a póráz = a sétával, ezért izgatott lesz,  ha a gazdi kezében látja – na de különbséget tud-e tenni aközött, hogy tényleg sétálni mennek vagy épp a gazdi csak arrébb rakja a tárgyat?

Vagy épp ott van a labdajáték esete: sokan ugratják a kutyát azzal, hogy eldobják a labdát, holott nem történik semmi. 2-3 alkalom után a kutya rájön, nem minden eldobó mozdulat jelenti azt, hogy az a labda repülni is fog.

Vélemény, hozzászólás?