Leander gondozása
blog

A leander teleltetése és gondozása 

Ebben a cikkben felfedjük a leander teleltetésének és gondozásának titkait. A leander télen nagyon is sérülékeny, jéghideg időben károsodhat, sőt el is pusztulhat. (A hirtelen hőmérséklet-csökkenés még a legellenállóbb fajtákat is megtépázhatja.) Bár nem csodálhatjuk meg a leandereket az év minden napján, hiszen az éghajlat ezt nem teszi lehetővé számunkra, szerencsére vannak módszerek, amelyekkel megvédhetjük a leandert a téli viszontagságoktól és tavasztól nyárig élvezhetjük a szépségüket. A leander gondozása és teleltetése nem nehéz feladat; fontos, hogy néhány alapvető szabályt betartsunk, megfelelő eljárásokkal elkerülhetjük, hogy a növény legyengüljön vagy betegségekkel, kártevőkkel küzdjön.

A leander

A közismert babérrózsa név helyett a leander elnevezés terjedt el, latin neve miatt pedig gyakran oleanderként is emlegetik. Mediterrán növény, magassága elérheti az akár 1,5-2 métert is. Könnyen tartható, ezért lett hazánkban is népszerű lakója a kerteknek. 

A leander sokak emlékeiben élénken él a mediterrán nyaralások élményeivel, hiszen például Görögországban jellemző, hogy szinte úton-útfélen, minden kertes apartmannál találhatóak ezek a díszes, akár három méter magas örökzöldek. 

Eredeti élőhelyein sövényként is használják, de a téli fagyokat itthon nem képes túlélni. Ha sövényt szeretnénk, érdemes cserépben egymás mellé tenni őket, hogy teleltetéskor könnyedén tudjuk őket melegebb helyre vinni. A leander virágai sokféle színben pompáznak: lehet fehér, piros, rózsaszín és sárga is. 

Leander gondozása 

A leander gondozása szempontjából a napfény elengedhetetlen, és a hőség kifejezetten kedvező. A fagyos időszak elteltével, amikor a hőmérséklet tartósan 10 °C körüli értékre melegszik, ki lehet vinni a szabadba. Kezdetben ajánlott félárnyékos helyen tartani, majd fokozatosan hozzászoktatni az erős napfényhez. Tavasszal és ősszel mérsékelt öntözést igényel, nyáron bőségesen, télen viszont csak minimálisan. A tápanyagellátás is fontos, mivel heti öntözéssel nagyobb virágzást érhetünk el. Nyáron célszerű naponta kétszer, reggel és délután locsolni a leandereket. Szeptember végén fokozatosan csökkenteni kell az öntözés mennyiségét, hogy előkészítsük őket a téli időszakra. 

A leandert érdemes évente 3-4 alkalommal permetezni, hogy megóvjuk a különböző betegségektől és kártevőktől. A leggyakoribb kártevők közé tartozik a takácsatka, amely a levelek hátoldalán él, szövedéket készít, és a levél nedveit szívja, ami sárgás foltokhoz és a levelek deformálódásához vezet. 

Miért javasolt a Greenman használata permetezés során? 

A Greenman Agro készítményben található jótékony baktériumkultúra erősíti a növény immunrendszerét, szervezeti szilárdságát, stressztűrő képességét, ellenállóbbá teszi a növényeket a szárazsággal és különféle fertőzésekkel szemben, fokozza a növények tápanyagfelvételét és javítja a tápanyagok hasznosulását. A szervezeti szilárdság növekedése miatt sokféle szúró-szívó kártevőt képes távol tartani, ezért javasoljuk az őszi és tavaszi lemosó jellegű permetezéshez akár önállóan vagy hagyományos kezelés kiegészítésére! A bő vízzel higított Greenman Agro készítményt 10%-os töménységben ajánlott felhasználni egy multifunkciós slagos adagoló segítségével, amely egyben segít a fokozatos és megfelelő mennyiségű kijuttatásban is. 

A kártevők és betegségek megelőzése érdekében elengedhetetlen, hogy a leander megfelelő tápanyag-ellátottságáról gondoskodjunk az egészséges növekedés érdekében. A leander betegségeiről és azok kezeléséről bővebben a következő cikkünkben olvashatsz: https://greenman.hu/2024/10/17/leander-betegsegei-es-kezelesi-modjai/ 

Greenman Agro
Greenman probiotikus készítmények megrendelése

A leander teleltetése 

A teleltetés idejére válasszunk olyan környezetet a növény számára, amely az igényeinek megfelelő. Tavasszal fokozatosan szoktassuk vissza a napsütéshez, félárnyékos helyen. Két évente érdemes átültetni, használjunk magas minőségű tápoldatokat és permetezzük őket vegyszermentesen a kártevők és betegségek megelőzése céljából. A leander gyönyörű virágaiért minden befektetett idő és energia megtérül! 

-5 Celsius-fokig még viszonylag jól elviseli a hideget, de a teleltetést már előbb el kell kezdeni! 

Leander teleltetése bent a házban, napfényes helyen.
A leander benti teleltetése esetén válasszunk napfényes helyet.

Leander teleltetés kültéren: 

  • Mielőtt nekikezdünk, nézzük át, nem gyötri-e a növényt kártevő vagy betegség. Teleltetés előtt ezeket kezelnünk kell! 
  • Vissza kell vágnunk a cserjét, körülbelül a háromnegyedéig. Ezt akkor tegyük meg, amikor még jellemzően melegebb a hőmérséklet, hogy legyen ideje regenerálódni a nagy fagyok előtt. 
  • Ezután 10 cm-es vastagságban talajtakaró mulcsot kell tennünk a növény töve köré. 
  • Majd fedjük le a lombozatot pl. geotextíliával, buborékfóliával. 
  • Télen bőven elég heti egyszer öntözni, hogy elkerüljük a gyökérrothadást.  

Leander teleltetés beltéren: 

  • Fontos: Ha úgy döntenénk, hogy inkább beköltöztetjük, akkor mindenképp jó vízelvezetésű cserepet válasszunk és lehetőleg napfényes helyre helyezzük a szobában. 
  • Ha pincében vagy ehhez hasonló helyen teleltetnénk, abban az esetben is ügyeljünk rá, hogy a hőmérséklet legalább 5-6 Celsius fok legyen! Rendszeresen ellenőrizzük, nem támadta-e meg betegség. 
  • Tavasszal az első tartós meleg megérkezés után már érdemes kiültetni. 

Hogyan erősítsük meg a leander gyökérzetét teleltetés alatt? 

A leander teleltetésénél a Greenman Floralia egy szuper választás, hiszen ez egy olyan speciális, vegyszermentes, mikrobiológiai készítmény, amely élettel telivé varázsolja a dísznövényeidet és díszfáidat. Ez a készítmény az öntözéshez javasolt, illetve a leanderek alkalmankénti gondozásához. 

Mire jó a Floralia? 

  • Megerősíti a növény immunrendszerét a jótékony baktériumok segítségével 
  • Biztosítja a levelek mélyzöld színét 
  • Feljavítja a talaj minőségét 
  • Folyamatos tápanyagot biztosít 
  • Megerősíti a virág gyökerét és hajtásait 
Greenman probiotikus termékek - Tudj meg többet

A leander kiköltöztetése 

A leander a téli pihenő időszak végén akkor vihető vissza a szabadba, ha a hőmérséklet már tartósan 15 Celsius-fok fölötti, ami általában tavasz második felében, akár április közepétől is előfordulhat. Az áttelelt leandert ne tegyük ki rögtön a kert közepére, a teraszra a tűző napra, ahol az eddigi helye volt, hanem apránként szoktassuk hozzá az új körülményekhez.  

Az első néhány napban érdemes egy félárnyékos, védett helyet keresni neki és csupán egy kis idő, egy hét elteltével érdemes napos, meleg helyre helyezni. Ha ezt a lépést kihagyjuk, lehetséges, hogy a virágunk levelei égési sérüléseket fognak szerezni.  Az öntözést ezek után a megszokott módon végezhetjük, és ne feledkezzünk meg a tavaszi metszésről és a permetezésről sem! 

A leander átültetése 

Mivel a leander kedvező körülmények között gyorsan nő, érdemes 2-3 évente átültetni, de ha a gyökerek teljesen kitöltötték a cserepet, akkor mindenképpen szükségessé válik az átültetés.  

Leander átültetése, érdemes 2-3 évente elvégezni ezt a feladatot, ha azt szeretnénk, hogy a leanderünk egészséges legyen és nagyra nőjön.

Mire érdemes odafigyelni az átültetés során? 

Ha a leander már akkora, hogy nem szeretnénk nagyobb cserépbe ültetni, de nem akarjuk, hogy tovább növekedjen, vagy ha helyhiány miatt nem tudunk nagyobb cserepet biztosítani neki, akkor a megoldás, hogy metsszük meg a gyökerét. Az átültetés során a gyökérzet akár 10-20%-át is eltávolíthatjuk, de ebben az esetben az ágrendszert is hasonló mértékben kell megmetszeni. 

Az átültetésnél válasszunk laza és jó vízáteresztő képességekkel rendelkező, enyhén savanyú vagy általános virágföldet, hiszen a leandernek ez a legjobb választás.  

A cserép aljára érdemes mosott kavicsot tenni a megfelelő vízelvezetés és párologtatás érdekében. 

A koronája metszésénél fontos tudni, hogy ha erőteljesen visszametsszük az ágakat, akkor azok csak a következő évben fognak virágozni, ezért célszerű a metszést fokozatosan végezni. 

Tavasszal és ősszel érdemes permetezéssel védekezni a kártevők és betegségek ellen. 

Ha tehetjük, a leandert célszerű napos helyre tenni, és a cserepet a földbe is ásni.  

Miért célszerű ezeket megcsinálni? 

  1. A cserép nem forrósodik fel, ami segít megakadályozni a gyökerek száradását, amely a levelek sárgulásáért is felelős. 
  1. A szél nem borítja fel a növényeket, így biztonságban lehetnek a szabadban. 

Javaslatok ültetéshez 

Greenman AlgiCell csövecskéket a gyökérkörnyezet közvetlen közelébe helyezve javasolt alkalmazni, tehát ültetés, átültetés, palántázás során. Ezen csövecskék fokozatosan a talajba oldódnak, és természetes módon hosszú ideig képesek táplálni a növényeket. Hatásukra nagyobb és mélyzöld levelek fejlődnek, a termés mennyisége és minősége is látványosan javul. 

A Greenman AlgiNova bőséges tápanyag utánpótlást biztosít a növények számára: a természetes összetevőkre épülő készítmény gazdag szerves- és ásványi anyag tartalommal bír, nagyon hatékony talajjavítás és termésnövelés céllal alkalmazva. A készítmény kiemelkedő szerepet játszik a hatékony növénytermesztésben. 

Ültetés során javasolt a Greenman Agro alkalmazása is, körülbelül 1%-os hígításban, bőségesen beöntözve a növényt. A Greenman Agro készítmény javítja a talaj termőképességét, növeli a talajélet aktivitását, támogatja a humuszképződést és rendszeresen alkalmazva megerősíti a növény immunrendszerét. 

Leander metszése 

A tavaszi feladatok közül az egyik legfontosabb a metszés, amely elengedhetetlen, ha dúsan virágzó és erőteljesen fejlődő növényt szeretnénk nevelni. A leander a hajtások végén hozza leveleit, így, ha túl hosszúra nőnek az ágak, a növény nehezen kezelhetővé válik, és az esztétikájából is veszít. 

A visszavágás során távolítsuk el a hajtások felső 30-40 cm-es szakaszát, továbbá vágjuk le a leveleket is; a hajtásokon megmaradó levélnyelek maguktól leszáradnak majd. A metszőolló, amit használsz, mindig legyen tiszta és jól megélezett! 

Leander metszése, fontos a leander teletetése előtt ezt a műveletet végrehajtani.
A metszés elengedhetetlen része a leander megfelelő gondozásának.

A leander ifjító metszése 

A leander 5-6 évente igényel radikális ifjító metszést, amikor a szárakat a talajtól mérve körülbelül 60 cm-es magasságban kell levágni a fiatal új hajtások érdekében. Ebben az esetben a leander hosszabb ideig veszíthet szépségéből, ezért, ha több példányt tartunk, ezt a radikális ifjítást évente más-más növényeken végezzük el, hogy ne veszítsük el a leanderek virágának látványát egyszerre. 

Az ifjító metszés folyamata: 

  1. Távolítsunk el az ágakból körülbelül 30-40 centimétert.  
  1. Csípjük vissza a leveleket: a levélnyeleket hagyjuk csak meg, ezek később elszáradnak, és lehullanak a hajtásokról. 
  1. Távolítsuk el a gyökérrendszer egyötödét.  
  1. A fenti pontok elvégzése után a leandert helyezzük vissza a cserépbe, töltsük fel jó minőségű, az igényeinek megfelelő virágfölddel és Greenman kiegészítőkkel. Majd permetezzük is le a kártevők és betegségek megelőzése érdekében.  

Reméljük, hogy a cikkünkkel tudtunk segíteni neked a leander teleltetése és gondozása kapcsán, ha bármilyen kérdés maradt még benned, keress minket Facebookon vagy e-mailben. 

(Forrás: https://novenytar.krp.hu/

Vélemény, hozzászólás?