Vakond ellen
blog

Vakond ellen: Hogyan védekezhetünk vakond ellen?

A vakondra sok kertész haragszik, mert feltúrja a nehezen ápolt füvet, a rengeteg energiával megtervezett veteményest. Pedig neki is, mint mindennek a kertben megvan a maga jelentősége. Irtásuk – mely egyébként Magyarországon tiltott is – helyett törekedjünk a békés együttélésre, így hasznát is hamar felfedezzük és a fejfájás is kevesebb lesz miatta!

A vakond jelez a kertésznek!

A vakond télen sem alszik, csak a talaj mélyebb, melegebb rétegeibe húzódik. Életmódja lelassul, a kevesebb táplálék és az alacsonyabb hőmérséklet miatt. Amint melegebbre fordul az idő, visszatér normál életmódjához, melynek velejárója a vakondtúrás. Ezek a kis földkupacok azért alakulnak ki, mert az állat alagutat ásva elég sok földet felhalmoz a járatokban, melyet egy idő után muszáj kilöknie a talaj felszínére. Nem nagy járatok ezek, pont akkorák, hogy ő maga elférjen. Elég aktív, gyakran közlekedik, ezért a sok mászás miatt a járatok falai megszilárdulnak, biztonságosak lesznek. Az alagútrendszer egyébként összesen akár 100 méteres hosszúságú is lehet, melyen egyetlen állat dolgozik keményen. (Jelenléte egyébként talajlazító hatású is!)

Sokan nem tudják, de a vakond megjelenése egyértelmű jel is a kertész számára: mivel rovarokkal, bogarakkal, férgekkel táplálkozik, jelenléte azt jelzi, hogy ideálisak a körülmények a vadászathoz. Ez sokszor jelenti azt is, hogy a kertész számára kártevőnek számító pajor, lótetű van túlságosan elszaporodva a kertben például – a vakond ugyanis imádja. Amennyiben mindent megteszünk, hogy a vakondot már az első perctől távol tartsuk, úgy ezek a kártevők könnyen elszaporodnak, jelenlétük pedig lehet, hogy majd nagyobb kárt okoz, mint egyetlen vakond.

Így tartsd kordában a vakondot

Amennyiben mégis megszabadulnál tőle, kifejezetten ajánlott humánus, az állat számára nem káros módszereket alkalmazni. Rengeteg módszer létezik már kertészetekben, például az ultrahangos vakondriasztó. Ez általában napelemmel működik, elég csak leszúrnod a földbe és bizonyos időközönként olyan hangot ad ki magából, ami a vakond számára kellemetlen – szóval nagy ívben el is kerüli. Ott van emellett a vakondháló, melynek lényege az, hogy a terület köré, amit túrásmentessé tennél a földbe kb. 20-30 centi mélyen beásod a kerítést. Hátránya, hogy elég időigényes és nem mindig túl praktikus.

Egyébként egész lexikonja van már a különböző házi jótanácsoknak, melyeket kertészek csereberélnek a különböző fórumokon. Ilyen például az a barkács módszer, mely során egy karóra egyszerűen helyezzünk rá egy csörgő-zörgő tárgyat – sörös dobozt, műanyag flakont – mely a szél hatására mozgásával hangot ad ki, ettől az állat megijed.

A konyhából is akad jó pár megoldás, sokak szerint az erős illatú konyhai hulladék, mint például a kávézacc, a fokhagyma maradvány, bors, távol tartja őket.

Plusz tipp: Kutya-macska esetén jóval kisebb az esély arra, hogy találkozol majd vakonddal a kertben. Ő is félénk állat, nem hiányzik neki, hogy az eb kiássa a vakondtúráson keresztül vagy épp a macska elől kelljen menekülni.

Vakond ellen

Növények, melyeket nem kedvel a vakond

A természet viszont megoldotta a vakondkérdést, több növény is létezik, melyeket nem kedvel ez a kis állat. Ilyen például:

Vakondűző kutyatej: Más néven sárfűnek is nevezik. Fehér, ragadós nedve nemcsak az ember számára okoz szem- és bőrirritációt. A vakond sem szereti, ásás közben ugyanis, ha véletlenül megrágja a gyökerét, ez a nedv számára is kellemetlen ízű, irritáló. Sokan a veteményesek köré telepítik.

Gyalogbodza: …vagy más néven földi bodza. Ennek a hazánkban őshonos növényfajnak a nedve szintén irritáló hatású, keserű, gyomorbántalmakat, sőt, súlyosabb esetben látászavarokat is okoz. Íze miatt messziről elkerüli a vakond.

Csillaghagyma: Ez a látványos, kedves megjelenésű növény nemcsak a kert dísze lehet, hanem még a vakond sem túlságosan kedveli. A növény hagymája ugyanis olyan illóolajokat tartalmaz, melyeket az állat nem kedvel túlságosan.

Kerti laboda: C-vitamin tartalmú növény, melynek illóolaját viszont a vakond nem bírja. Hatása hasonló a kutyatejhez, a földben, a gyökerek rágásának hatására az állat azonnal messziről elkerüli a terepet.

Mit tegyünk, ha kárt okozott a vakond a kertben?

Ha kedvenc növényeink, esetleg magaságyásunk sínylette meg a vakond jelenlétét, nincs más lehetőség, mint újrakezdeni az ültetést, helyretenni a kárt. Magaságyás esetén mindenképp javasolt vakondháló használata. Az újraültetéshez és növényápoláshoz ajánljuk az alábbi készítményeket:

Vélemény, hozzászólás?