Szilázs készítése, fázisai, kezelése. [[File:Maissilage Zeilitzheim 1.jpg|thumb|Maissilage Zeilitzheim 1]]
blog

Szilázs készítése, fázisai, kezelése

Szilázs készítése

A silózás tömörítést jelent, konzerválást, mely által olyan anaerob környezet jön létre, amely megfelelő táptalajt teremt az erjesztő mikroorganizmusok, szerves savak(tejsavak) számára.

A szilázs menetes betakarítással készített és tartósított takarmány, a szenázs pedig két menetben történő betakarítással készített tartósított tömegtakarmány. A tejelő tehenek egyik fő, energiadús takarmánya.

A szilázs és a szenázs között alapvetően az a különbség, hogy a szilázst kb. 60% nedvességtartalmú, a szenázst pedig 35-40% nedvességtartalmú alapanyagokból készítjük.

Szilázs készítés fázisai

A silózást általában augusztus végén, szeptember elején végzik. A teljes növény, tehát a szár, levelek, csövek vágása után szecskázógéppel apróra vágott, 1-2 centiméteres darabokat hozunk létre, majd a szecskázott darabokat folyamatosan sűrítve, taposva, tömörítve készítjük a szilázst. A megfelelő tömörítés és fedés (fólia, silótető) során oxigénmentes, anaerob környezetet hozunk létre, melyben tejsavas erjedéssel tartósítani tudjuk a takarmányt. A szilázs illata jellemzően savanykás a fermentálásnak köszönhetően.

Szilázs készítése, fázisai, kezelése. [[File:Maissilage Zeilitzheim 1.jpg|thumb|Maissilage Zeilitzheim 1]]

Penészedés okai

Előfordulat, hogy a szilázsban sötét foltokat, szürke „porfelhőt” vélnek felfedezni. Mivel a penészgombák levegő jelenlétében szaporodnak, ezért a szilázs körüli levegő okozhatja. A penészedés rendkívül veszélyes az állatokra nézve, akár vetélést, sántaságot és számos egyéb betegséget okozhat. A penészedést okozhatja a szilázs lazasága, a tető nem megfelelő letaposása vagy a tömörítés és fóliafedés közt eltelt hosszabb idő, vagy épp a romlásra hajlamosabb takarmányok, például a kukorica, szemben a lucerna szenázzsal, amely kevésbé romlik, kivéve, ha megázott vagy nagyon magas a nedvesség tartalma. A megnyitott siló fal levegővel érintkezve a nem megfelelő tömörítés hatására szintén rothadásnak indulnak. Ezért (is) ajánlott marással vételezni a takarmányt a falból, minél kevesebb lehetőséget adni az aerob baktériumoknak.

Hogyan előzhetjük meg a szilázs penészedését?

Elsősorban a megfelelő tömörítéssel, letaposással, hogy az anaerob környezetbe ne juthasson penészgomba. Valamint ajánljunk a jótékony hatású, élő baktérium kultúrát tartalmazó kiváló minőségű takarmány tartósítót, a Greenman Silage-t, mely jótékony baktériumokkal és mikroorganizmusokkal segít a megfelelő szilázs kialakításában és kimondottan erre a célra fejlesztettük. Tartalmazza a L. Buchneri törzset, ami elengedhetetlen a tökéletes siló készítésnél. Az egyetlen élőflórás, Magyarországon készített siló tartósító készítmény, ami ráadásul egyedülálló összetétellel rendelkezik heterofermentatív (buchneri) és homofermentatív (casei, plantarum) törzseket is tartalmazva.

A Greenman Silage jótékony hatású, élő baktérium kultúrát tartalmazó  takarmány tartósító hatása:

  1. Kiváló minőségű erjesztett takarmány előállítását teszi lehetővé, melynek etetésével elérhető hatások:
  • Optimalizálja az emésztőrendszer és ezen keresztül az immunrendszer folyamatait.
  • Javítja a takarmányhasznosítást.
  • Mérsékli a takarmányváltás, választás okozta stresszt, ezáltal nyugodt, jó közérzetű stressz-mentes állapotot eredményez.
  • Lerövidíti a hasmenéses időszakokat és csökkentheti a gyógyszerfelhasználást.
  • Csökkenti az elhullások számát.
  • Az állati szervezetből történő kiürülést követően a jótékony hatású mikroorganizmusok egy része aktív marad, enzimeket termelnek, így elősegítik a trágya gyorsabb lebomlását, ezáltal csökkentik a szagképződést és a szilárd anyagok mennyiségét.

Élőflórás kiegészítő takarmány

Jótékony hatású mikroorganizmusokkal

Javítja a takarmány emészthetőségét

Természetes összetevőkkel

Greenman probiotikus termékek - Tudj meg többet

Szilázs és szenázs eredmények, referenciák

Felhasználási javaslatok:

Alkalmazása:

Hagyományos takarmányerjesztéshez / silózáshoz:

1 tonna növényi anyaghoz 50-100 ml készítményt egyenletesen keverjünk el, majd hagyjuk érni a hagyományos silózási módon. Kiváló minőségű takarmány előállítását teszi lehetővé, amelyben a tejsav mennyisége hatékony felszívódást és takarmányhasznosulást eredményez.

Összetevők:

Klórmentes, tiszta víz, cukornád melasz, zeolit és tengeri só.

Adalékanyagok: tejsavbaktériumok (Lactobacillus buchneri DSM 13573, Lactobacillus casei ATCC 7469, Lactobacillus plantarum ATCC 8014) >1 x 107 cfu/ml.

Tápanyag összetétel:

  • Nyersfehérje 0,15 %
  • Nyershamu 0,5 %
  • Cukor 2 %
  • Kalcium 460 μg/g
  • Magnézium 190 μg/g
  • Foszfor 40 μg/g.

Termékinformációk:

A termék természetes fermentációs folyamatok által készül.

  • Folyékony, élő, koncentrált multimikrobiális készítmény, melynek összetevői természetes eredetűek.
  • Vegyszerektől mentes, biztonságos, a környezetre nem káros készítmény.
  • Genetikailag módosított szervezetektől mentes.
  • Bőrre kerülés esetén bő vízzel mossuk le, szembe kerülés esetén bő vízzel történő lemosást követően, ha szükséges orvosnak mutassuk meg!

A készítményben található mikroorganizmusok felhasználásával erjesztett takarmányokkal bármely állatfaj etethető az (EU) No 1065/2012-es rendelet alapján.

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által ökológiai gazdálkodásban elfogadott készítmény.

 

Vélemény, hozzászólás?