blog

Miért érdemes dísznövényeidet csoportosítani?

A növénytársítás előnyeiről kertedben már sokat beszéltünk, de mi a helyzet beltérben? Van-e értelme csoportokba rendezni dísznövényeinket?

Többségünknek általában 1-2 szobanövénynél azért több van otthon – és általában az esztétika mellett leginkább a fénymennyiség mértéke határozza meg, mely növényeket hova helyezünk a lakásban.

Olyan értelemben persze nem hozhatunk létre növénytársítást a szobában, mint amilyen hatékonyan meg tudjuk ezt tenni a kertben, de mégis van pár szempont, ami alapján érdemes őket “csapatokba rendeznünk”. Ez pedig nem más, mint a szükségletek, ami egy rakás szempont lehet:

Fényigény:

Vegyük figyelembe ennél az árnyék igényét is! Nem minden szobanövény igényel ugyanakkora mennyiségű fényt – valamelyik kifejezetten odavan az árnyékosabb helyekért. Ezen kívül tegyünk különbséget a közvetlen és közvetett fény között is – ebben is sokfélék lehetnek.

Páratartalom:

Például a trópusi növények szeretik a nedvességet, a pozsgás növények már kevésbé. Könnyen pusztulásnak indul az, amelyik igényei ellenére túl sokat kap ebből, ezt mindenképp vedd figyelembe!

Hőfok:

A hidegre érzékeny növények elég valószínű, hogy nem szeretik a huzatos téli ablakpárkányt; a hőérzékeny növényeket viszont távol kell tartani a fűtőtestektől!

Öntözés:

Az öntözés az egyik legkritikusabb pont, amit sokan elrontanak a téli időszakban. Ha te is sokszor beleszaladsz ebbe a problémába, akkor ha más szempont szerint nem is, de ez alapján érdemes csoportosítanod növényeidet – több és gyérebb vízigény szerint.

Állatbarát növények:

Négylábú családtag esetén biztos tudod, hogy rengeteg beltéri növény veszélyes az állatokra. A mérgező növényeket érdemes egy számukra nem hozzáférhető helyen tartanod!

Vélemény, hozzászólás?