Prebiotikum vagy probiotikum kutyáknak: Mikor melyik hasznos? pexels-lumn-406014
blog

Megetetne-e a kutyád, ha lehetőséget kapna rá?

Kutatók adtak lehetőséget ebeknek arra, hogy viszonozzák az ember gesztusát és most ők etethetik meg a kétlábúakat. A tanulmányban arra voltak kíváncsiak, vajon élnek-e a lehetőséggel, ha esélyt kapnak rá – nos nem, de az ok sokkal bonyolultabb.

Az ötlet onnan eredt, hogy számos vizsgálat mutatta már ki, a kutyák fajtársaikkal szemben kölcsönösen önzetlenek, szívesen osztozkodnak, ha szükséges.

A kutatás első részeként megtanították a kutyákat, hogy egy gomb megnyomása működésbe hozza az ételadagolót. A második fázisban az ebek számára ismeretlen személyek egy része megnyomta a gombot és biztosított ételt, egy másik csapat viszont nem – ezzel megmutatták a kutyáknak magát a gesztust. Ezután a négylábúaknak adtak lehetőséget ennek viszonzására, erre háromféle helyzetet teremtettek: voltak tehát az emberek, akik nem adtak ételt, voltak azok, akik igen és volt, hogy nem ültettek be senkit a másik oldalra. Utóbbival a kutatók arra voltak kíváncsiak, a kutya személyhez köti-e a gesztust, vagy egyszerűen élvezi, hogy adhat, teljesen mindegy, hogy ad-e ezzel bárkinek. Az egészen még annyit csavartak a kutatók, hogy interakciós foglalkozást tartottak a kutyáknak azokkal az emberekkel, akik adtak nekik az ételből.

Mindezek ellenére a vizsgálat kimutatta, nem számít, hogy adtak-e ételt a kutyának vagy sem, a négylábúak egyetlen esetben sem viszonozták a gesztust.

Prebiotikum vagy probiotikum kutyáknak: Mikor melyik hasznos? pexels-lumn-406014

Helyzetfüggő, hogyan viselkednek a kutyák

A kutatók az eredmény értékelésében több mindenre kitértek. Felidéztek egy vizsgálatot, melyben ugyanez volt a feladat, csak bevontak kutyákat is. Itt fajtársaikkal készségesen osztották meg az ételt, míg az emberekkel nem. Viszont egy másik vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy ha úgy érzik, az ember bajban van, szorong, akkor igyekeznek segíteni a kétlábúakon. Erre mondja egy bécsi kutató, Jim McGetrick, hogy meglehetősen kontextus-specifikus a kutyák viselkedése. Az étel nem megosztására is többféle magyarázat lehet:

  • Eddig soha életükben nem kellett élelmet biztosítani az embernek, érthetetlen lehet számukra, miért kellene épp most.
  • Lehetséges, hogy a vizsgálat volt “túl bonyolult” olyan értelemben, hogy egyedül az ételadagolóra, a gomb és étel összefüggésére összpontosítottak és nem nézték a mögöttes gesztust. Röviden, teljesen mindegy volt nekik, ad-e a másik vagy nem, ismerik-e vagy nem, egy dolog lebegett a szemük előtt: gomb = étel.

Vélemény, hozzászólás?