blog

Mit rontottam el? – A palántadőlés okai

Minden szépen indult, kicsíráztak, hozták az első hajtásokat, növekedtek, aztán hirtelen egy részük elkezdett összeesni, leveleik lekonyultak és színtelenné váltak. Bár az életerős palánták már javarészt azért pár hete kint a kertben élvezik a szabadságot, még mindig fejtörést okozhat – főleg kezdő kertészként – miért hervadt el egy részük, holott tök ugyanazt csináltad az összessel.

Nincs olyan kertész, aki ne találkozott volna a palántadőlés problémájával – függetlenül attól, hogy kezdőről vagy vérprofiról beszélünk. Szerencsére számtalan jótanács létezik a megakadályozására:

Mi a palántadőlés?

Palántád szára megbarnul, elvékonyodik, idővel pedig el is dől. Ezt több, mikroszkopikus méretű gombafaj elszaporodása okozza a talajban, legnagyobb eséllyel abban az esetben, ha az túl tömör, levegőtlen, savasabb a kelleténél, bennreked a nedvesség és mindezek mellett még a környezet hőmérséklete is magasabb a kelleténél. A legtöbb tanács inkább a megelőzésével, semmint az utólagos kezeléséről szól – kevés esetben élik ugyanis túl:

  • Biztosítsd a talaj szellőzését, bármiben is neveled őket! Soha ne legyen teljesen zárt alulról sem!
  • Ne öntözd túlságosan gyakran! A magok csírázása előtt a táptalajnak nedvesnek kell maradnia. Amint a palánták megjelentek, nincs szükség állandó nedvességre, nyugodtan megvárhatod, míg a talaj teteje száraz lesz. Legyen megfelelő elvezetés, sose pangjon a víz!
  • Megfelelő hőmérséklet fenntartása: Növényfüggő, de kerüld a szélsőségeket! A palánták nagyon könnyen megfáznak, de túl melegben sem érzik jól magukat. Kb. 20-21 Celsius fok az ideális.
  • Megfelelő tápanyag: Csakúgy, mint az embereknél, az egészség záloga, ha a jótékony baktériumokat megóvjuk a környezetben. A növénynek is szüksége van az hasznos baktériumokra, amit az igényeinek megfelelő tápanyagdús talajjal biztosíthatunk!
    • Ebben segítségedre lesz a Greenman Agro, mely nagy higításban segíti a palánták tápanyagellátását, fejlődését!

Vélemény, hozzászólás?