blog

Így kösd össze a kutyasétáltatást a bolygó megmentésével

Egy 2019-es tanulmány világított rá, hogy a kutyatulajdonosok hetente csaknem 300 percet töltenek sétáltatással – ami 200 perccel több, mint a kutyát nem nevelő embereknél. Most úgy tűnik nemcsak az egészségnek, hanem a környezetnek is jót tesznek az ebek.

A #dogsofInstagram évek óta az egyik legnépszerűbb hashtag az Instagram felületén, nem beszélve a több millió követővel rendelkező saját profiljáról. Utóbbi üzemeltetői most közösségi kampányt indítottak #EarthsBestFriend Cleanup Challenge néven. A kihívás lényege, hogy a kutyatartókat arra ösztönzik, parkok, strandok és egyéb közterületek látogatásánál szedjenek szemetet és dokumentálják azt fotókkal, videókkal, megosztva mindezt a hashtagekkel az Instagram felületén.

„Célunk, hogy legalább 15 000 ember vegyen részt a kampányban és tegyen lépéseket a bolygó megtisztításában. Minden beérkezett anyag után egyébként fát is ültetünk.” – mondta el Rebecca Pollard, a DogsOf vezérigazgatója.

A kihívás során egy fődíj elnyerésére is van lehetőség, a nyertes 1500 dollár értékben részesül fenntarthatóságra épülő zöld márkák termékeiből.

A részvételhez nincs másra szükséged, mint a kutyádra, irány a természet, még május 22-ig lehet nevezni!

 

Vélemény, hozzászólás?