Egyéb kategória

Képes-e megváltoztatni egy város a bolygó alakját?

Gondolkoztál már azon, hogy a városok, a több tonnás épületek esetleg kihatással vannak a Föld alakjára? Nos egy geofizikus kíváncsi volt.

Régóta tudjuk, a Földet borító jégtakarók pl. képesek elég nehezek lenni ahhoz, hogy az alattuk lévő sziklákat meghajlítsák, az évek során formálják. De mi a helyzet a több millió tonnás városokkal? Az előrejelzések szerint 2050-re a Föld lakosságának körülbelül 70%-a városokban fog élni. Tom Parsons, egy amerikai földtani kutatásokkal foglalkozó intézmény geofizikusa arra volt kíváncsi, képes-e ez az egy helyre sűrűsödő hatalmas tömeg süllyedést okozni az adott területen.

A méréshez a San Francisco-öböl területét vizsgálva – mely csaknem 7,75 millió embert tömörít – a kutató az összes épület és a bennük élő emberek súlyát mintegy 1,6 billió kg becsülte. Emellett figyelembe vette a helyi földtani jellemzőket, majd az adatok alapján modellezte a város földre gyakorolt nyomását, melynek során kiderült, a helyi épületek 5 és 80 mm közötti süllyedésért felelősek.

Minimálisnak tűnik ugyan, főleg akkor, ha belegondolunk a gigantikus súlyba, ugyanakkor annál nagyobb problémákat okozhat: egyrészt növeli az árvízkockázatot, ráadásul mivel várhatóan 2050-ig a tengerszint 200-300 mm-re emelkedik, a süllyedés híre nem éppen kedvező a part menti város számára. Parsons szerint sok tengerparti várost fenyeget ez a veszély, szemben a szárazföldi belsőbb területeivel melyek általában vastagabb litoszférán (a Föld külső kőzetburka) helyezkednek el.

Vélemény, hozzászólás?