Madáretető
blog

A téli madáretetés fontosságáról

Egy szép kerthez, legyen az díszkert vagy konyhakert, hozzá tartoznak többek között a madarak is. Nem csak azért mert szeretjük a madárcsicsergést, hanem azért is mert komoly szövetségeseink a növényi kártevők elpusztítása mellett a szúnyogok gyérítésében is. Ezért környezetünk védelme nem áll meg a cégünk által képviselt mikrobiológiai talajoltásnál, komposztálásnál vagy a tó tisztításnál, a minket körülvevő vadon élő állatokra is oda kell figyelnünk. Így is túl sok fajt kipusztítottunk már közvetve vagy közvetlenül, akár a vásárlási szokásainkkal is. Amit a környezetünkben megtehetünk különösen télen, a vadon élő madarak áttelelésének segítése, a téli madáretetés.

 

A legjobban így vonzhatunk madarakat a kertünkbe, ha téli biztonságot, eledelt kínálunk nekik folyamatosan, miután számos madár az év nagy részét is ezek közelében tölti, így a téli vendégeinkben nyáron is gyönyörködhetünk. Ha egy bevált etető helyre a madarak odaszoknak, biztosra vehetjük, hogy évről évre vissza fognak oda járni, így ismerősként köszönthetjük őket az etetőinkben. Természetesen az etetésen kívül a minél változatosabb kerti növényzet is vonzó számukra, pl. nagy bokros, fás növényzet és madárodúk kihelyezésével is segíthetjük őket.

Nem mindegy azonban, hogy mikor kezdjük el az etetésüket és különösen nem mindegy, hogy mivel etetjük őket. Általánosságban az első fagyos éjszakák beköszöntével (november elejétől) már tehetünk ki számukra madáreledelt, de jó, ha már ezt megelőzően is kis mennyiségeket kihelyezünk, hogy az odaszoktatásuk időben megkezdődjön. Gyakran már a madáretetés megkezdése előtt a tavalyi vendégek megjelennek a kertben az etetők körül, jelezve, hogy idén is számítanak ránk. 

Kiemelten fontos tudni, hogy ha egyszer elkezdtük a téli madáretetést, nem szabad abbahagyni, hiszen számítanak az eleségre. Ha elfeledkezünk az etető feltöltéséről, különösen egy fagyos téli napon, az madarak életébe is kerülhet, hiszen az energiáikat a jeges éjszaka felemészti és ha a megszokott helyen nem találnak eleséget, nem biztos, hogy marad erejük más táplálék után nézni.

Részletesebb összefoglaló a madáretetők fajtáiról, tisztántartásáról és egyéb tudnivalókról a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján is olvasható:

https://www.mme.hu/teli_madaretetes?fbclid=IwAR1ta4GX8Heg-Flr9OlsSaXASWjEneTr9IljJ_Ufj7EWtvj7w3HMU9zTQiM

A madáretetés mellett ne feledkezzünk meg az itatásukról sem, hiszen a téli táplálék víztartalma csekély, és a természetben sem találnak vizet, különösen folyamatos fagy esetén.

A javasolt és szigorúan kerülendő eleségek listáját a Mályi Természetvédelmi Egyesület nagyszerűen összefoglalta egy táblázatban, amit érdemes akár külön le is menteni:

téli madáretetés

 

A téli madáretetést nagyjából a fagyok elmúltával fejezhetjük be, azaz átlagosan április közepén. Érdemes egyre kevesebb eleség kihelyezésével „leszoktatni” őket az etetőkről, de magunk is észre fogjuk venni, hogy már nem ürülnek ki teljesen az etetők egyik napról a másikra. Amilyen fontos az etetés megkezdése és annak időzítése, ugyanolyan fontos annak befejezése is. Hibás elgondolás a madarak egész évben történő etetése, annak ellenére, hogy az etetőkre járó madarak megfigyelése akár hobbivá is válhat, azonban a tavaszi-nyári etetésnek komoly veszélyei vannak. A madarak ez esetben a fiókákat is a könnyen megszerezhető eledellel etethetik, amik egyáltalán nem megfelelőek a fiókák számára és víztartalmuk sincs, ezért ez pusztulásukat okozhatja, emellett az sem elhanyagolható, hogy így kevesebb rovarkártevőt gyűjtenek a kertünkben.

Ahhoz, hogy a kertünk vegyszermentes, kártevőmentes és igazi pihenő hely legyen, a különféle kertészeti Greenman termékek mellett a vadmadarainkra is szükség van! Segítsük őket is tudatosan!

Vélemény, hozzászólás?